2016. augusztus 8., hétfő

Nagy Viktor a Nemes Nagy Ágnes Színészképzés hallgatóiról

Augusztus 10-én, szerdán este Balatonföldváron Esterházy Péter emléke előtt tiszteleg a Kultkikötő. Az író Tizenhét hattyúk című korszakalkotó regényét ezúttal színpadon láthatják Vidovszky György rendezésében, a Nemes Nagy Ágnes Színészképzés hallgatóinak előadásában.    


Nagy Viktor színművész, a Kultkikötő igazgatója az előadásban színpadra lépő diákokról:

„A Kultkikötő a kezdetek óta teret ad a fiatal tehetségek bemutatkozásának. Maga a fesztivál gondolata is az Összpróba nyári táborai kapcsán született meg. Az első évadokban a földvári helyszínt a táborok alatt megkedvelő összpróbás diákok dolgoztak velünk együtt. Ez az önkéntes munka egy nagy szerelem volt nekik is, így a Kultkikötő egy közös ügy lett. A Nemes Nagy Ágnes Színészképző hallgatóinak egy része tavaly dolgozott nálunk először, és a nézőtéren idén is velük találkozhatnak a szabadtéri színház vendégei. Ez a felállás azonban most egy estére megváltozik, a Tizenhét hattyúkban az övék lesz a színpad. Csupa remek fiatal, akik fejest ugrottak a mély vízbe és arra tették fel az életüket, hogy színművészek legyenek. Még hosszú út áll előttük, talán nem is mindenki a színpadon éli majd le az életét, de az alázat, amivel a színházat szolgálják – a színpadon, vagy segítő munkatársként a háttérben és a nézőtéren is –  becsülendő.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése